|
Falumisszió
"Azért vagyunk itt, hogy átformáljuk a világot, nem pedig azért, hogy kellemes kis hívő klubokat hozzunk létre, ahol állandóan vallásos gyakorlatokkal foglalatoskodunk." Adrian Plass
Kegyelem néktek és békesség, vagy egy kis édesség, ha már más nincsen, ami titeket türelemre intsen. Hiszen kell az ehhez a beszámolóhoz, mint lószerszám a lóhoz, mert nemcsak hosszúra tervezem, hanem a szellemem, félő, szárnyakat kap, és akkor Isten irgalmazzon nektek és magamnak.
Mikor Balázs (a Kósa) jelezte, hogy a Hírmondóba helyezne egy cikket, aminek esetleg a szerzője lennék, rögtön feltört bennem egy seregnyi emlék, jók és rosszak vegyesen. Szépen és kegyesen megfogalmaznám, hogyan szolgáltam híven a gazdám - vagy mondjuk inkább úgy, Uram -, elmondanám, merre vitt az utam: Dunavecsére, egy felkészülőhétre, ami összesen három nap hosszú volt.
A helyi bolt harminc kiló dinnyét adott el - tán mondanom se kell - nekünk, hogy együnk, és ne igyunk, mert dinnyére sör nem tiszta sor. Jobban csúszott viszont a bor az utolsó este. De előtte, Balázs ellőtte - kérdésekre adott válaszok gyanánt - a szokásos keresztény kliséket, mint rém-meséket (persze csakis intő példa végett) a fórumbeszélgetésen, hogy a héten legyünk résen. Búcsúzásképpen a falukba való elutazás előtt, vasárnap délelőtt, énekeltünk és imádkoztunk, majd összepakoltunk, így indultunk szolgálni.
És hogy te is személyesen éld át, Lássunk néhány példát:
Ildivel visszamentünk Anetthez. Náluk ettünk az első nap, és akkor még sokkolóan hatott ránk a 100 darab fánk, mint második fogás. Már várt ránk, ráadásul épp kerítést festett, így jó ürügy voltunk, hogy abbahagyja. Bementünk a szobájába, ő közben hozta a rágcsálnivalót. Fotelba becsüccs, láb felrak, pocak vakargat, pogácsa majszol. Ildi kezdte a kérdőívezést (ezzel az ürüggyel – mármint kérdőívet kitöltetni – mentünk a fiatalokhoz), én közben igyekeztem megértően nézni, és bölcsen bólogatni. Persze aztán nem bírtam ki, hogy ne szóljak bele. Párkapcsolat, szerelem, szenvedés – ki kell fejtenem a véleményemet. Innen persze Isten már csak egy lépés. Anett meglepően nyitott, sőt gondolkozik. Hisz Istenben (ha jól emlékszem, görög katolikus), de nem mer Bibliát olvasni, fél hogy nem értené.
Szóval nagyon szenved, romokban az élete. Hát erre nehéz érdemben bármit is mondani. Igyekszünk azért megnyugtatni, hogy ez már mással is előfordult…
És valahogy előkerül az evangélium. Teljesen természetesen, szinte magától, a beszélgetés menetéből következően. Csodálkozik, és örül neki. Jó vele beszélgetni, mert vannak kérdései. Azt mondja, hogy ezt így még sose hallotta. Lehet, hogy elkezdi olvasni a Bibliát.
Nehéz minősíteni egy beszélgetést, de szerintem Ildivel mindketten úgy éreztük, valami történt. Valami, amit el akarunk mesélni, de igazából nem lehet. Láttuk egy ember lelkét, egy ember lépéseit Isten felé. Láttuk egy ember rácsodálkozását Isten nagyságára, olyan módon, ahogyan mi (vagy legalábbis én) már elég régen nem tettük meg.
Azért nem szeretem a falumissziót, mert egy hét jelenlét után nem lesz elsöprő ébredési hullám. A helyi lelkésznek nem kell sürgősen hangosítást beszereznie, hogy a vasárnapi istentiszteletet a templomkertben várakozó tömeg is hallhassa. A helyi kocsmák közül egynek sem esik vissza a forgalma…
Jövőre mégis megyek. Miért?
Az izgalmakért. – A beetető kérdésekért: „Mi a kedvenc időtöltésed?” – A sokkoló kérdésekért: „Mi a célja az életednek?” – Az úgy is csak egy választ adhatsz kérdésekért: „Ha személyesen megismerhetnéd Istent, érdekelne-e?” – A beetető válaszokért: „Persze, elmegyek!” – A sokkoló válaszokért: „a heroinon kívül már mindent…” – Azért a bizonyos egy lehetséges válaszért: „Igen, érdekelne!” – Az utcazenélésért, azért a három fiatalért, aki hallgatta és azért a kettőért, aki velünk zenélt. – Az esti beszélgetésekért. – A közgázos szervezettségért. – A bölcsész spontaneitásért. – A bibliatanulmányozásokért. – A párok beosztásáért. – A megdöbbentő életszituációkért. – A lángosért és a Balatonért. – és még számtalan élményért…
De leginkább egy ember miatt. Szabolcs egy 13 éves srác. Az édesanyja elhagyta őt és ikertestvérét. Édesapjuk mindent megad. Anyagilag többet, mint kellene. A gyámhatóság havonta látogatja őket, mert Szabolcs már 11 éves korában a haverokkal bankautomatát tört fel. Még egy kihágás és 22 éves koráig börtönfogságra ítélik. Vele véletlen találkoztunk. „Spontán” kérdőívezés volt. Meg sem próbálom leírni, hogy mit jelenthettünk a számára, mert én sem tudom. Az biztos, hogy akkor és ott sokat. Eltervezte, hogy velünk jön Pestre. Érzett bennünk valamit, amit mi a hétköznapokban nem érzünk magunkban. Hálás volt nekem, mert azt láttattam meg vele saját magában, aminek létezéséről nem tudott. Hálás vagyok neki, mert olyat láttatott meg saját magamban, amit elveszettnek hittem. Isten „spontán” megáldott egy beszélgetést Köröshegyen. Szabolccsal e-mailezek. Manapság nem ír. Miért? Isten miért szólította meg őt? Valamiért…
A többiek is jönnek jövőre falumisszióba. Azt, hogy ki miatt, azt mindenki maga tudja. Azt hogy pontosan kiért és miért megyek, nem tudom, de hiszem, hogy valamiért és valakiért. Járay Márton, Somogyi Balázs |
|