|
Helvéciáról jöttünk
A tavaly megkezdett hagyományt folytatva, idén ismét megrendezésre került a falumissziós hét. Július 9-11-ig egy felkészítő hétvégén vettünk részt Dunavecsén, majd az ország különböző pontjain- így Helvécián, Magyarbólyban, Pándon, Tiszaroffon, Zubogyban, illetve az imént már említett Dunavecsén- gyűltünk össze, hogy embereket vezessünk Istenhez.
A csapatunk egy Kecskeméttől 10 km-re fekvő, pár ezer lelkes kis faluban, Helvécián látott neki a szolgálatnak. Tele voltunk lelkesedéssel- s mint ez ilyenkor szokás-, izgalmakkal.
Valamennyien arra törekedtünk, hogy Isten kezében hatékony eszközök lehessünk, és elvégezzük mindazt a feladatot, amit ránk bízott. A falu széles kiterjedése miatt biciklikkel közlekedtünk:),de az alföldi homok nem egyszer utunkat állta.:( Folyamatosan kapcsolatot tartottunk a többi faluban lévő társainkkal, hogy imában erősítsük egymást.
A tavaly megtért fiatalokat ismét meglátogattuk, az újakkal a már jól bevált kérdőíves módszert alkalmaztuk. Többnyire szívélyes fogadtatásnak lehettünk részesei, s döbbenten tapasztaltuk, hogy mennyire nyitottak az emberek Isten és a kereszténység felé. Előfordult, hogy egy-egy kérdőív kitöltése kapcsán családi beszélgetések alakultak ki, de szembesülnünk kellett a missziózás gyakorlati nehézségeivel is. Néha a szavak tettek nélkül hitelüket vesztették volna. Ilyen volt az az eset is, amikor a beteg nagymamájával együtt élő lánynak segítettünk a meggyszedésben. Örömmel tettük, mert éreztük, hogy ezzel is Istent szolgáljuk, s ha sikerült valami keveset is adnunk, már megérte a fáradságot. Délutánonként beszélgetéseket szerveztünk különböző témákban, például barátság, család, Istennel való kapcsolat stb, volt filmvetítés, és a Jákim Stúdió is ellátogatott hozzánk egy színdarabbal. Mindegn egyes alkalmat imádságban vittünk Isten elé. Kezdetben kézzelfogható eredményekre számítottunk, s gyakran elcsüggedtünk, ha nem tapasztaltunk változást. Úgy éreztük, hiába szórólapozunk, hívogatunk, csak néhányan jönnek. Meg kellett tanulnunk letenni mindent Isten kezébe, a kudarcainkat is, s megpróbáltunk az apróbb sikereknek is örülni. Tudtuk, hogy nekünk csupán engedelmeskednünk kell Istennek, s hogy az egyes emberi szívekben mikor munkálja ki a megtérést, az csak az Ő dolga. Azt is Isten kegyelmének tartottuk, ha sikerült néhány embert gondolkodásra késztetnünk, vagy válaszút elé állítanunk. S bár látványos megtérések nem voltak, de hisszük, hogy Aki elkezdte a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.
Tömöri Boglárka |
|