|
Járay Márton: A bűn helye az evangelizécióban (Péntek)
Hogyan beszéljünk ma a bűnről, hogy az Istenhez vezessen?
Mi a bűn? Rabság? Betegség? Rossz döntés? Lényegi elidegenedés magunktól, Istentől? A II. világháború utáni ébredésben sokan úgy tértek meg Istenhez, hogy a bűnből való váltság öröme vezette őket. Van-e ma bűntudata az embernek annyira, hogy ez Istenhez vezesse? Hogyan gondolkozik a mai ember a bűnről? Hogyan találkozik ez azzal, amit a Biblia mond. Véleményem szerint ha úgy beszélünk a bűnről, ahogy azt a Biblia is teszi, az sokakat mélyen megérint és Krisztushoz vezet. Közösen fogjuk megvizsgálni, hogy mi mindent tudhatunk meg a Bibliából, hogy a körülöttünk lévők is értsék és érezzék, a világnak Krisztus kell!
Járay Márton: Életút (Szombat)
Életút
"Emlékezzél meg...!" Isten népét sokszor hívja emlékezésre, hogy segítse őt megerősödni abban, hogy a szövetség élő és aktív. A visszatekintésnek ebben nagy szerepe van. A szeminárium résztvevői lehetőséget kapnak egy személyes utazásra, amiben visszatekintve saját életeseményeikre felismerhetik Isten jelenlétét, esetleg itt-ott hiányát. Ebből az emlékezésből gazdagabban megismerve Istent, saját magukat és Isten emberben végzett munkájának titokzatos dinamikáját. Reményt és erőt kapva ebből a személyes út folytatására és a bizonyságtételre!
Járay Márton MEKDSZ főtitkár - Inkább titkár
2 gyerek - Inkább 2 és 1/3-ad
4 kerék - Inkább 2
Lelkész - Inkább lelkigondozó
Egy feleség és egyház, mert vannak egyértelmű dolgok! |
|