|
A Kegyelemről: (Kol 3, 10)
A kegyelem nemcsak megbocsát, de át is formál! Isten az Ő képére és hasonlóságfára alkotott művészi gonddal minket, de lázadásunk, a bűn torzóvá tett minket és Jézus azért jött, hogy megmentsen, de azért is, hogy kirajzolódjék az Ő képe bennünk és ragyogjunk a sötétben. A kegyelem nem önző és nem öncélú, feladatot ad. (Gabe ist Aufgabe!) Isten itt készít fel bennünket az Ő országára. „A mennyország felkészült emberek számára készített hely, és akik oda belépnek, azok nem lesznek sem váratlanok, sem ismeretlenek!” (Ryle püspök) A mai keresztyénség egyik legnagyonn baja, hogy szeretne megbocsátást kapni, átformálás nélkül, de ilyen nincs! Lawrence J. Crabb könyvei alapján szeretnék arról is szólni, hogy az ember kapcsolataiban működő ember! Szeretnék szólni Isten szépségéről és jóságáról. Megnézzük, hogy mit jelent „együttlátni” Istennel. Jellemünk döntéseink által formálódik. Mit is jelent ez? Isten nemcsak a pokoltól akar megváltani, hanem az atyáinktól örökölt hiábavaló természetből is. Na jó, itt abbahagyom. Ilyesmi égető dolgokról lesz szó!
Floch Gábor Barnabás vagyok. Vácott, Püspökszilágyon és Szokolyán szolgálok feleségemmel, aki hozzám illő segítőtárs. Van két gyönyörű kislányunk: Kyra és Amina és egy szenzációs fiúnk: Dániel Nem értem miért, de Isten elhívott, hogy szolgáljam Őt. A kereszt foglya vagyok. Azt akarom, hogy egész életem a golgotán történtekről szóljon, mert ez változtatta meg gyökeresen az életem. Szeretek együtt nevetni a nevetőkkel és szoktam sírni a sírókkal. Szeretek – ameddig csak lehet – hallgatni, s ha csak nagyon kell, akkor megszólalni. Szeretem a reményt és az újrakezdés bátorságát meglátni az emberek szemében. Szeretem a termékeny csöndet, de örülök, ha félbeszakítja egy őszinte nevetés. Szeretem, ha életek rendeződnek és szárad a könny. Szeretek gyönyörködni Isten kedves érzékenységében és hihetetlen gyöngédségében. Szeretek elbújni ölelő karjaiban, szeretek ugrálni az esőben, filmet nézni barátaimmal és Chopin-t hallgatni. Szeretném, ha Isten tudna használni mások életében. |
|